VÁROSI NŐNAP – lehet még jelentkezni

VÁROSI NŐNAP – lehet még jelentkezni

Szabó Előd érkezik a bonyhádi Városi Nőnapra, méghozzá egy kiváló előadással.

Kedves Hölgyek, nagy szeretettel várunk mindenkit ingyenes rendezvényünkre, amelyet egy fantasztikus és kiváltképp tehetséges művész közreműködésével tartunk meg. A művelődési központban még lehet jelentkezni a programra.

Íme egy kis információ a zenész életútjáról:

„Közel 21 éve tevékenykedik a zenei pályán, ebből immár 18 éve a Titán zenekart erősíti. Az együttes a 21 év alatt 6 stúdiólemezt és 1 koncertlemezt jelentetett meg, mindegyik lemezhez ő írta a dalok zenéjét és szövegét (Titánium, 12 Titok, A legújabb holnap, Az a sok szép tél, Titánium II., Égig érő fák, 15 év TITÁN, Mindenből elég).

2010-ben az RTL Klub X-Faktor tehetségkutató első szériájában szerepelt, ahol a legjobb 6 férfihang közé válogatták. Egy évvel később felkérték, hogy lépjen fel az Illés Lajos emlékkoncerten, ahol neves művészekkel énekelhetett együtt.

Állt már színpadon több mint 7000 ember előtt Tusványoson (2011), és a budapesti Papp László Arénában (2012). Első színházi művét, a BARBARA erdélyi-rock musicalt 2014 őszén mutatták be Szentendrén, majd 2015 nyarán került bemutatásra a második, név szerint az 1849 – Volt egy szabadságharc rockoratórium.”

(Forrás: kultura.ro)

Megosztás