Az Intézmény dolgozói – Álom Gyöngyi, Benke Enikő, Czifra Rezsőné és Szigeti Erika – az alábbiakban tekintenek vissza e közel két évtizedre, mi pedig jószívvel osztjuk meg mindenkivel e sorokat:
”A feladatellátás megvalósítása a fogyatékkal élők családjában merült fel. Az ügy mellé állt Potápi Árpád János, a város akkori polgármestere. Felkérésére Somogyi János és Fábián Cecília Anna lelkiismeretes munkájának köszönhetően 2007. július 9-én kezdte meg működését az „Együtt 1másért” Nappali Intézmény.
Filóné Ferencz Ibolya Polgármester Asszony folyamatosan támogatja az Intézmény működését, akit minden alkalommal nagy szeretettel várnak rendezvényeiken a fogyatékkal élő fiatalok.
Az Intézmény elsősorban Bonyhád és a Völgységi Önkormányzatok Társulása településein fogyatékossággal élő, illetve autista személyek számára biztosít szolgáltatást.
Elsődleges és alapvető feladata az ellátottak hátrányainak enyhítése, esélyegyenlőségük megalapozása, a társadalom szemléletének megváltoztatása – mindezt a sérült emberek értékeinek megismerésén keresztül kell kezdeményezni.
A 18 év alatt biztonságos, családias, jó hangulatú közösség kialakítására törekedtünk.
A közösséghez való tartozás érzése igen erős ellátottjaink körében, örömmel és szívesen jönnek a napközibe.
Az Intézményben dolgozók lelkiismeretes munkája révén szakmai munkánk stabil, amely a feladatellátást lehetőségeihez mérten jól végzi.”
„Egy más, sajátos, különös törvényszerűségekkel rendelkező, részben zárt világ.
Egy más gyermekkor, rengeteg belső és külső akadállyal, nagyon kemény, kitartó munkával, sok vívódással.
Egy más felnőttkor, behatárolt kisebbségi léttel.
Egy örökös másra utaltság, mástól függés.
Nem egy gond, bánat, szomorúság, fájdalom.
Nem egy, hanem ezernyi apróbb-nagyobb sziporkázó öröm, tündöklő mosoly.
Sok más kudarc és siker.
Fárasztó küzdelem egymással, egymásért a szelíden ringató, vagy parttalanul áradó belső harmónia megteremtése.”
Varga Anikó
Gyógypedagógus