Az “Együtt 1másért” Nappali Intézményben tanácskoztak

Az “Együtt 1másért” Nappali Intézményben tanácskoztak

A Völgységi Önkormányzatok Társulásának szeptember 4-i tanácsülését ezúttal egy különleges helyszínen, a bonyhádi “Együtt 1másért” Nappali Intézményben tartották meg. 

A társulás elnöke, Filóné Ferencz Ibolya intézménylátogatás céljából választotta a helyszínt, ahol a szervezetben résztvevő települések polgármesterei – valamint dr. Csibi Krisztina országgyűlési képviselő – betekinthettek az alapítványi fenntartású nappali foglalkoztató tevékenységébe. 

Bonyhád és a társulás vezetője úgy fogalmazott: az elmúlt 15 évben mindig szívesen és nyílt szívvel fogadták az “Együtt 1másért” közösségében. 

Sokan megismertek bennünket 18 év alatt – fogalmazott Álom Gyöngyi intézményvezető, aki elmesélte, hogy 24 főt fogadnak intézményükben, amelyből jelenleg hatan bonyhádiak, a többiek pedig környező településekről érkeznek hozzájuk. Mindannyiukkal egyénspecifikusan foglalkoznak, amelyhez számos fejlesztési eszköz áll rendelkezésükre. Az intézményvezető Filóné Ferencz Ibolya tapasztalataival egybevágóan úgy véli: valódi közösségként, családias hangulatban telnek mindennapjaik. 

Bonyhád Város Önkormányzata minden évben 3 millió forinttal támogatja az intézményt fenntartó alapítványt. 

Az ülés további napirendi pontjaiban a társulási tanács tagjai elfogadták az év első felére vonatkozó költségvetési tájékoztatót, illetve feladatellátási beszámolót. 

A tanács döntött továbbá a 2025. évi közbeszerzési terv, valamint szabályzat elfogadásáról is, amely az új idősek otthona közbeszerzési eljárásának megindítása okán került napirendre. 

Mint ahogy az elnök tájékoztatásában szerepelt: az otthon már rendelkezik kiviteli tervekkel és építési engedéllyel, ezért nincs akadálya, hogy a tanács döntsön a feltételes közbeszerzési eljárás lefolytatásról. 

A projekt kapcsán javaslat született a gazdasági szereplők, valamint a műszaki ellenőr személyét illetően. 

Megosztás