Az 1956. október 23-i forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából került sor ünnepi megemlékezésre Bonyhádon, ahol Lázár János építési és közlekedési miniszter mondott beszédet.
A tárcavezető a legelején kitért az Idősotthon fejlesztésével összefüggő megállapodásra is, amely kapcsán úgy fogalmazott: “nem csak szavakban, hanem tettekben is együtt vagyunk a bonyhádiakkal.”
Lázár János ’56 örökségének jegyében elmondta, hogy a forradalom hőseinek tettei nyomán nekünk is ki kell állnunk a béke, a függetlenség és a gyarapodás mellett. Hiszen minden közösségnek ezek a legfontosabb értékek, ha nemzetként megmaradni, országként pedig gyarapodni kíván. Hamarosan válaszút elé kerülünk: alávetettség vagy a függetlenség? Utóbbi esetén folytathatjuk azt a békés gyarapodást, amelyet 2010-ben megkezdtünk.
Az ünnepség keretében került bemutatásra az idei év Boros Dezső-díjasa is:
Bonyhád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a röplabdában elért kimagasló hazai és külföldi eredményei elismeréseként Dávid Csanádot tüntette ki a díjjal.
Az ünnep fényét a zenés-verses emlékműsor mellett a hagyományos fáklyás menet emelte, amelyen az ’56-os emlékhelyeket meglátogatva, koszorú elhelyezésével tisztelegtek hőseink emléke előtt.