Szép számban vettek részt április 4-én, szombat délután a Fáy lakótelepen megvalósult beruházás ünnepélyes átadó eseményén, amelyen a családokat Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony, illetve országgyűlési képviselőnk, Dr. Csibi Krisztina köszöntötte.
A gyönyörű tavaszi idő kiváló alkalom volt arra, hogy a játszóteret felavassák a gyermekek. A fejlesztés eredményét ünnepelve – szalagvágás helyett – három csokornyi nemzeti színű lufi emelkedett a magasba, jelképezve az átadás pillanatát.
Ez alkalommal vehették át Életfa-emkéklapjaikat azok a családok is, amelyekben a gyermekek immár egy-egy – a lakótelep környezetében elültetett – facsemetével közösen cseperedhetnek fel.
Bonyhád Város Önkormányzata 350 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz program keretében az Európai Unió támogatásával.
A TOP_PLUSZ-1.3.2-23-BN1-2024-00004 azonosító számú, „Élhető, zöld település – a Fáy lakótelep környezetének korszerűsítése, felújítása” című projekt célja egy korszerű, környezetbarát infrastrukturális fejlesztés volt, amely a lakók számára élhetőbb környezetet, a település számára pedig fenntartható fejlődést biztosít.
A fejlesztés során kiemelt figyelmet kapott a Fáy-lakótelep környezettudatos, család- és klímabarát megújítása. A projekt keretében egy komplex fejlesztési koncepció valósult meg, amely három fő elemre épült. Egyrészt megtörtént a teljes lakótelepet érintő tájrendezés: a zöldfelületek felülvizsgálata és megújítása mellett új járdák épültek, szemétgyűjtőket helyeztek ki, valamint az utcai bútorok fejlesztése és egységesítése is megvalósult.
A beruházás második elemeként a Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Széchenyi István Iskolája előtti központi zöldterületen egy többfunkciós, több korosztály számára is élményt nyújtó játszótér és pihenőpark létesült, amelyet egy mellékhelyiséget is magában foglaló kiszolgáló épület egészít ki. Harmadik elemként a Mátyás király utca sarkánál egy kutyafuttató került kialakításra, amely az állattartók számára biztosít megfelelő környezetet kedvenceik szabad és biztonságos mozgatásához.
A 2026. március 28-án elkészült beruházás során olyan technológiák, módszerek kerültek alkalmazásra, amelyek környezet- és természetvédő módon támogatják a megépített infrastruktúra és a település működését, elősegítik a fenntartható fejlődést, ezzel is hozzájárulva Bonyhád lakosságának megtartásához.
A beruházás átadását követően a – Könyv-Kultúra Egyesület által szervezett – rendezvényre látogatók részesei lehettek arcfestésnek, csillámtetkó készítésnek, vászontáska dekorálásnak, mozgásos játékoknak, de a kalandparkra vágyók vagy a járgányvásár iránt érdeklődők is megtalálhatták számításaikat.
A helyszínen többek között az asztalitenisz klub és a röplabda egyesület tagjai is várták az érdeklődőket, sőt, dietetikus segítségével testösszetétel-mérésre is lehetőség adódott. A meglepés harapnivaló szintén a programhoz tartozott, amelyet Farkasházy Réka és a Tintanyúl koncertje koronázott meg.
Az esemény fotó galériája ide kattintva tekinthető meg.