7150 Bonyhád, Dózsa Gy. u. 4.
Képviselője: Pasitka Hermann, lelkész
Web: www.hitgyulekezete.hu/gyulekezet/bonyhad
E-mail: hgy.bonyhad@gmail.com
Telefon: 06 30 940-3520
A bonyhádi Hit Gyülekezete 1991-ben alakult, része a Hit Gyülekezete Egyház országos közösségének, mely 1979- ben alakult,és 1989 óta törvényesen bejegyzett egyház, miután a kommunista éra végével az akkori Egyházügyi Hivatal hivatalosan elimerte. A gyülekezet pünködi-karizmatikus , protestáns keresztény közösségként határozza meg magát. A Hit Gyülekezete országosan saját alapítású általános iskolákkal és gimnáziumokkal, óvodákkal is rendelkezik, többek között Budapesten, Pécsett, Debrecenben, Salgótarjánban, Nyíregyházán, illetve saját fenntartású iskolákkal Ajkán és . Rendszeres tv-adásokkal jelentkezik az ATV-n a Vidám Vasárnap műsorán. Saját frekvenciájú rádiója is hallgatható egyelőre Budapest körzetében Spirit Fm néven, illetve az interneten a Hit Rádió Budapest keresztény adásán is elérhető minden nap.
A Hit Gyülekezete egyetemi szintű felsőoktatási intézménye 1989-ben került megalapításra Szent Pál Akadémia néven, mely az ország legnagyobb létszámmal működő teológiai felsőoktatási intézménye,és ahol az elmúlt évtizedek tudományos munkája révén megszületett egy modern nyelvezetű Újszövetség fordítás, illetve az ószövetség jó részének a fordítása is. A Hit Gyülekezete kiterjedt bibliaoktatói tevékenységet is folytat az ország számos általános iskolájában. Karitatív szervezetén keresztül országszerte,és a határon túli magyar lakosság szükségben levő polgárai felé is végez szolgálatot, de aktívan részt vesz a sport és kulturális életben is. Közösségünk célja Jézus Krisztus személye és üzenete képviselete és megismertetése, az élet hányattatásaiban a szükséges segítség nyújtása bármely polgártársunk felé, illetve a konzervatív, zsidó-keresztény világnézet és életvitel képviselete, népszerűsítése. A bonyhádi Hit Gyülekezete 2002-ben vette birtokba saját tulajdonú gyülekezeti házát, melyet a bonyhádi hívők adományaiból vásároltunk megés újítottunk fel. Istentiszteletek minden hét vasárnapján 17:00 órakor kezdősnek, amelyek nyitottak bármlely érdeklődő felé. Igényelhető életmód-tanácsadás és pásztori szolgálat, illetve házassági tanácsadás is. A közösséghez köthető a bonyhádi Soha Többé Soá! Alapítvány, amely a holokasuzt bonyhádi áldozatainak emlékét igyekszik ápolni különféle programjaival.
A bonyhádi Hit Gyülekezete alapító lelkésze Pasitka Hermann, aki feleségével karöltve a 90-es évek eleje óta szolgál a közösségben, 4 immár felnőtt korú gyermekük is a Hit Gyülekezete aktív tagjai.