„A magyartarka épp olyan sajátos terméke a magyar földnek és a magyar népnek, mint a kultúrája.” (Bocsor G., 1960, A magyar tarka marha)
A „magyartarka szarvasmarha”, vagy régebbi elnevezésével a magyar pirostarka, egy kettős hasznosítású (tej- és hústermelő), Magyarországon kialakult marhafajta, törvényileg védett háziállataink közé tartozik.
Az első nyugati fajták (például a szimentáli) már a 18. században, a bajor telepesekkel együtt megérkeztek Magyarországra. A 19. század első felében a kimondottan hústermelő marhának számító magyar szürkemarha helyett igény jelentkezett egy elsősorban tejtermelő szarvasmarhafajta iránt. A döntő fordulatot a dualizmus kora hozta, amikor fokozódott a kereslet a tej és a tejtermékek, és ezzel a korszerű, jobb termelőképességű, igényesebb fajták iránt. Ekkor még az állomány több mint 90%-át tette ki a szürke-marha, amely részt vett a magyar tarka kialakításában.
Egy 1894. évi törvénycikk alapján elkészült az állattenyésztési szabályozás és a tenyészkerületi beosztás. Ez kedvezett a különböző tájfajták kialakulásának. az Alföldön szürkemarhabikát, a Dunántúlon szimentált, a Felvidéken pinzgautit, a Kárpátokban a borzderes bikákat lehetett használni a köztenyésztésben. Így alakultak ki a tájfajták, amelyek közül a legrégibb, és leghíresebb a bonyhádi pirostarka, amely kiváló tejtermelő volt, elsősorban nyugati fajták keresztezésével nyerték. Több marhafajta hatással volt a kialakulására, de főként a Tolna megyei földbirtokosok által Svájcból importált berni fajta. Később tervszerűen beavatkozva a tenyésztésbe két szimentáli bikával javítottak az állományon. A szimentáli bikák sötétebb piros színt eredményeztek, innen a pirostarka elnevezés. 1890-ben mutatták be Bécsben majd a fajta a millenniumi kiállításon I. díjat nyert. Azóta is a nemesítésben pirostarka szimentáli bikákat használnak. A bonyhádi marha kettős hasznosítású (régebben hármas vegyes hasznosítású volt), elsősorban kiváló tejhozama tette népszerűvé a gazdák közt, de kiváló a húshozama, és húsminősége, ezen kívül régebben igázásra is használták.
A 20. század első éveiben megváltozott a tenyésztés iránya, a küllem helyett a termelékenység került előtérbe. Kiválogatták a jó termelőképességű egyedeket, majd a továbbtenyésztésük után már küllemre szelektáltak. Az új fajta kialakításába bevonták a tájfajtákat, amelyek beleolvadtak az újonnan kialakult magyartarka fajtába. A magyartarka szarvasmarha sokféle ősre visszavezethető nagyfokú változékonyságából adódóan a két világháború közötti időben világrekorder tejtermelő egyedek is kerültek ki a fajtából. 1942-re részaránya már elérte a 83%-ot. A két világháború között az állomány homogenitását a szimentáli fajta tenyésztésbe vonásával érték el. Ezzel a keresztezéssel javítani lehetett a magyartarka tej- és hústermelését és igázhatóságát. Wellmann Oszkár határozta meg először a fajta bírálati szempontjait és törzskönyvezését, elősegítette az egységes tenyésztési célok kialakítását. Kialakult az elit magyartarka tehén (4000 kg tej/305 nap, 150 kg tejzsír) és az aranytörzskönyv (25000 kg tej, 900 kg tejzsír, 6 élő borjú).
A II. világháborúban az állomány kétharmada veszett oda. Egy 1950-ban hozott rendelet szerint a magyartarkát kettős hasznosítású fajtaként kell tenyészteni. A nemesítésre irányuló keresztezések nem vezettek kielégítő eredményre, bár kialakult egy fajtaváltozat, a negyedrészt Jersey tejelő magyar tarka. Bebizonyosodott az is, hogy a magyartarka húsmarhaként is jó eredményeket érhet el. Ám az 1972-ben kihirdetett kormányprogram hatására a populáció létszáma erősen lecsökkent. Ma a szarvasmarha-állomány 18-20%-a magyartarka. A fajta tenyésztésszervezésével, genetikai fejlesztésével és nemzetközi képviseletével az 1989-ben alakult Magyartarka Tenyésztők Egyesülete foglalkozik. A célt segítik a fajtafenntartásért felelős Egyesülettel együttműködő mesterséges termékenyítő állomások, a hazai egyetemek és kutatóintézetek szakemberei is.
Az így megvalósult tenyésztési integráció biztosítja a veszélyeztetett fajaként és „nemzeti kincsként” számon tartott magyartarka jövőjét, megőrizve azt a jövő nemzedék számára.
A magyartarka szarvasmarha közel két évszázada Magyarország egyik meghetározó szarvasmarha-fajtája, az általa termelt magas beltartalmi értékű tej és kiváló minőségű hús rendkívül jó minőségű termékek gyártását teszi lehetővé. Ezt bizonyítja, hogy a magyartarka marhahús elnyerte a rangos elismerésnek számító HÍR (HagyományokÍzek-Régiól) -védjegy használatának jogát.