A Tolna megyébe betelepülő telepesek marhái nem voltak egységesek. I. Lipót, III. Károly és Mária Terézia Dél-Németországból telepített sváb, bajor és frank zselléreket, míg Mercy tábornok franciákat, olaszokat, spanyolokat is, akik azután Bajorországból, Würtenbergből, Elzászból, Salzburgból, Tirolból, a Rajna mellől olyan marhákat hoztak magukkal, aminőt éppen azon a vidéken tenyésztettek. Legalább 8 fajtáról tudunk (frank, anshbachi, triesdorfi, limburgi, vögelsbergi, keilheimi, pinzgaui, murnaui), melyek idekerültek, jóllehet létszámban jelentéktelen volt ez az állomány.
Ebben az időben alsó-Dunántúlon a szürkemarha és kisebb mértékben a riska vagy bosnyák marhának nevezett fajta volt honos. (Ez utóbbi a borzderessel rokon és hasonlóan tejelékeny volt). A telepesek bikát nem hoztak magukkal, teheneiket a magyar szürke és kisebb részben riska fajtájú bikák hágták.
A magyar szürke bikák mintegy száz esztendeig fedezték ezt az állományt, melynek hatására az szilárdabbá vált, edződött, csontosodott. Ez a vegyes eredetű, de ekképpen egységesedett szarvasmarha állomány, amelyet a 19. századi telepesek itt találtak. Az újkori telepesek már bikákat is hoztak magukkal, így az állomány fokozatosan átalakult.
Előbb fekete-tarka lapály, majd borzderes bikák kerültek a megyébe. A lapály és a borzderes bikák szerepe azonban nem volt jelentős.
A bonyhádi tájfajta végleges kialakítása berni bikákkal történt. Az első berni törzset Dőry Zsigmond hozta be 1852-ben kisdorogi gazdaságágba. Példáját csakhamar követték a szomszédos földbirtokosok.
1870-ben a nagybirtokosok példáján felbuzdulva – állami segítséggel – már Tevel község is importált bernieket. A tenyészirány azonban még ekkor sem volt egységes, és némely községben még borzderes bika is fedezett. A tájegységben tenyésztett marhának a”bonyhádi” nevet csak az 1892-93. évi kiállításon adta Perczel Dezső.
A 19. század második felében, Svájcban az érdeklődés a berninél tejelékenyebb szimentáli fajtára irányult, és a magyar földbirtokosok is ennek a behozatalára tértek át. Az úttörő megint Dőry Zsigmond volt 1858-ban. A szimentáli első hullámának idején a magyar birtokosok és gazdatisztjeik voltak azok, akik a magyar pirostarka tájfajtákat a kialakulás végleges útjára segítették.
Példájukat azonban most már nemcsak a földbirtokosok, hanem a községek gazdái is követték. Így a szimentáli import túllépte Tolna megye kereteit, és alapjául szolgált a somogyi és a fejér megyei szimentáli tenyészeteknek is. Annál is inkább, mivel nemcsak bikákat, hanem üszőket is importáltak.
A tömeges behozatal 1875-1895 között indult, Megkezdődött a szimentáli elterjedése, illetőleg a hazai tehénállomány keresztezése ezzel a fajtával.
A 19. század utolsó negyedétől tehát a korábbi ötletszerűséget céltudatos tenyésztői munka váltotta fel. Mindez természetesen időigényes folyamat volt. 1884-ben a Tolna megyei állománynak is még csupán a 19 %-a volt határozottan tarka marha. Ez az arány 1895-re 62 %-ra, 1909-re 80 %-ra, 1925-re 93 %-ra nőtt. A dinamikus növekedésben a vármegye áldozatkészsége és a tenyésztő egyesületek munkája is szerepet játszott.
Annak ellenére, hogy ez az állomány eredetileg vegyesebb volt, mint akár a vasi, akár a sopron-monosi tájfajták, és a bonyhádiba később is több fajta vére került be, mint a többi tájfajtáéba, a szimentáli bikák tervszerű alkalmazásával az egységesédés mégis gyorsabban és látványosabba ment végbe.
A bonyhádi igen szerencsésen ötvözte őseinek előnyős tulajdonságait. Tejelékenysége, ökreinek szívóssága és igénytelensége miatt keresett jószág volt, ugyanakkor a borjakat hízlalásra is szívesen vásárolták.” (A magyartarka tenyésztése, szerk.: Steffler József, 2014.)
A pirostarka bonyhádi tájfajt szarvasmarha szigorúan előírt küllemi jegyei a következők voltak:
- túlnyomó részben sötétvörös szín
- martájékon átcsapó fehér folt
- tiszta fehér fej
- fehér farok és lábvégek
- pigment mentes szutyak és körmök
A tájfajta ebben a formában már nem lelhető fel, de génállománya a jelenleg tenyésztett magyartarka szarvasmarha fajtában megtalálható.
Bonyhádon és a környező falvakban – az ún. Völgységben – mindig fontos szerepet töltött be a mezőgazdaság és az állattenyésztés. A helyi tenyésztők generációinak áldozatos munkáját dicséri a pirostarka bonyhádi tájfajta szarvasmarha kitenyésztése, amely tájfajta volt, vagyis kizárólagosan ennek a vidéknek a szülötte, s a települést övező legelők látképe elképzelhetetlen volt nélküle. A fajta ismerté vált az egész országban, s így városunk hírnevét is öregbítette.