A legszebb városi palotát a Bonyhád körzetében nem meghatározó birtoknagysággal rendelkező Nunkovics György építette, késő barokk stílusban, 1787 körül. A palotát később a zsidó Honig család vette meg. A század folyamán négyszer is felújították. Egyemeletes, kontyolt nyeregtetős, főbejárata az udvari oldaláról nyílik. Az emeleti középső ablaka felett látható a Nunkovics család címere. 1903-tól községháza,1986 óta a Völgységi Múzeum kiállításainak ad otthont.
Bonyhád főterének kiemelkedő és egyben legszebb épülete.
Építtetője, Nunkovics György Bonyhádhoz úgy kötődött, hogy az övé volt a város határában elterülő mai Honigpuszta.
Nunkovics pécsi kanonok, nagyprépost és szerbiai püspök volt, tehát magas egyházi méltóságokat töltött be. A magyar nyelv ügyét szívén viselte, maga is több műfordítással próbálkozott. A család 1763-ban kapott nemességet és tolnai ágából sokan rangos plébániák élén álltak.
Az épület szerepel az országos műemlékjegyzékben,ezért javasoljuk a helyi értéktárba való felvételét.