Bonyhád főterének közepét foglalja el, a közutak körbefutják. Egyhajós templomként barokkstílusban épült fel 1769 és 1782 között. Építtetője Winkler Mihály plébános volt. A 19. század folyamán többször is átalakították, a 20. században ötszöri felújítást ért meg. A homlokzatot úgynevezett hegedűablakok törik meg. Szentélyéhez sekrestye-óratóriumot kapcsoltak. A nyugat felöli oromzat tetején Szent György-szobor áll, a torony felől kétoldalt Szent Péter, illetve Mózes alakjai láthatók félköríves fülkékben. A templom falában a történelmi Perczel család, 19. század során ide áthelyezett sírkövei láthatóak. Berendezése tipikusan a 18. század végét idézi. Az Angster-gyár orgonája 1888-ban készült el. A templom előtt Szűz Mária szobra áll, amely Bory Jenő szobrászművész alkotása. A templornkertben pedig az 1. világháború hősi halottainak tiszteleg az emlékmű.
Mint minden településnek, így Bonyhádnak is meghatározó értékei a templomok. A katolikus templom a város főterének központi épülete. A Völgység bármely településének lakosai is olyan jól ismerik, akár a Bonyhádiak.
Az épület szerepel az országos műemlékjegyzékben is.